Hogy lett a kutya az ember „legjobb barátja”?

Honnan is ered a kutya?

Az emberek ősei úgy 10-17 ezer évvel ezelőtt már képesek voltak az eszközkészítésre, és viszonylag fejlett árutermelésbe kezdtek, alapvetően azonban még mindig vadászó-halászó-gyűjtögető életmódot folytattak. A mai emberrel már teljesen azonos, egy fajhoz tartozó ősemberek közelében élt az ősi kutya, amely a farkas közeli rokonaként, azzal majdnem teljesen megegyező életmódot folytatott. Mások szerint azonban a kutya, mint önálló faj akkor jött létre, amikor a farkas és az ember egyazon élőhelyen kezdett osztozni, és óhatatlanul is közelebbi kapcsolatba kerültek.

Miután az ember környezetében az ott élő állatok joggal számíthattak viszonylagos táplálékbőségre, hozzá kellett szokniuk az ember jelenlétéhez, és ahhoz, hogy a biztonságos élelmiszert megszerezzék. A fűevő és vegyestáplálkozású patások terített asztalra találtak a kezdetlegesen megművelt földeken, míg a ragadozók az odaszokott patásokra vadászhattak jó eredménnyel. Azzal, hogy az ember tűrte az állatok közelségét, jelentősen elősegítette az érintett állatfajok evolúciójának megváltozását. Ahogy a bogyókat, magokat begyűjtötték, és télire feldolgozták kezdetben, majd a magvakat eleinte véletlenül elszórva, majd tudatosan elvetve a beérett termést már viszonylag nagy tömegben arathatták és szüretelhették le, amivel szintén viszonylagos túltermelés keletkezett.

Eleinte nyilván a sérült vagy elanyátlanodott árva vadállatokat fogták be, és rájöttek arra, hogy ha nem eszik meg őket azonnal, hanem felnevelik, a patásokat a terményfelesleggel etetve tej- és hústermelésbe foghattak az egyre fejlettebb gazdálkodást megvalósító korai mai emberek. Így háziasulhattak a szarvasmarhák, juhok, kecskék, sertések, stb. Miután akkoriban még nem léteztek telkek, sem kerítés a házakat, telkeket elválasztandó, mivel az emberi közösség még valódi vagyonközösségben élt, az állatok és a termés is kezdetleges közös karámokban, illetve tárolókban kerültek elhelyezésre. Ahol nagy mennyiségben található magvas termés, vagy szálas takarmány, feltétlenül megjelennek azok dézsmálói. Az egerek, patkányok, cickányok, hörcsögök, és még sokan mások felszaporodnak az ilyen tárolók környékén, hiszen kicsi kockázattal biztonságos élelemhez lehet jutni, ellentétben a szabad mezővel, ahol a ragadozók várva várják a magevő rágcsálókat.

A kutya, mint segítő

Ahol kártevő van, ott az ember szükségében segítségül hívja a kártevő legfőbb ellenségeit. Igaz, nem is igen kell őket hívni, hiszen a felszaporodott rágcsáló állomány szinte mágnesként vonzza az éhes ragadozókat, mint a vadmacska, a görény, róka, sakál, hiéna, stb. Így volt biztosítható a természetes egyensúly a családi-közösségi gazdaságban. Mivel azonban a ragadozók sokszor nem csak a kártevőket, hanem az emberhez szokott madarakat, kisemlősöket (pl. nyulak) is zsákmányolják, hiszen a háziasult állat elejtése jóval egyszerűbb, az ember ezen ragadozók elleni védelem kifejlesztésére is hamar rákényszerült.

A felismerés, hogy a nagyobb és erősebb ragadozó állat ellensége a kisebb ragadozóknak is, olyan ragadozó vadállatok befogadására és megszelídítésére kényszerítette a gazdálkodó embert, amelyek már képesek voltak kivédeni a kártevők támadásait. Így került az ember környezetébe a mai kutya, a macska, a vadászgörény, de a vadászó ragadozó madarak is. Ezek az állatok abban az időben még táplálékforrásként is működtek, kiegészítendő a szegényes húsforrásokat.

A ház körüli viszonylagos élelmiszer bőség miatt megjelenhettek a galambok és a mai házi tyúk, kacsa, liba, pulyka, stb. ősei, akik hamar hozzászokhattak az ember közelségéhez. Az ember pedig könnyen felismerte, hogy újabb táplálékforrást tud magának biztosítani magának a rosszabb időkre is. Mind a lábasjószág, mind pedig a patások védelmében állandó figyelőszolgálatot kellett tartani mind a mezőn, mind a faluban, mivel állandóan ki voltak téve a vadak betörésének és támadásának.

A kutya és ember együttesének evolúciója

Ezidőtájt társulhatott a kutya az ember mellé, mint segító, ezzel kiemelkedve a korábbi féregirtó pária szerepkörből. Az ember és a kutya sorsának kölcsönös egymáshoz kapcsolódása egy teljesen egyedülálló fejlődési irányvonalat vett, ami a mai napig sem ért véget. A kutya és az ember evolúciója nagyon különleges: ha nem is vált közössé, de egymáshoz szorosan kapcsolódó, és kimondható, hogy a mai kutya az ember jelenléte nélkül nemigen képes a túlélésre. Ez a helyzet elvileg mindkét faj javát és kölcsönös fejlődését szolgálja. Kialakult az emberi hitvilág részét képező animizmus, amely vélekedés szerint meghalt rokonaink, társaink állatok testébe költözve térnek vissza közénk. Ez pl. az amerikai indiánok egy részénél még a mai napig is létező hit. Így aztán az állatok és ezen belül a kutya nemcsak az ember élelmévé, de kultuszaik tárgyává is váltak. Amikor pedig a lelkünkbe költöztek, megnyílt az út az irántuk táplált mélyebb érzések irányában is. Bár a kiscsirke felnőve az asztalunkon fogja végezni, mégis látva kisded életét, az ember szinte szülői érzéseket kezd táplálni irányában, vagyis nem csupán az élelemszerzés vagy termelés puszta érdeke diktálja a kis élet segítését, hanem érzéseink is. Jó gazda tehát tisztában van az állatai hasznával is, de becsüli a puszta létet is bennük. De majdnem ugyanez áll a terményekre is, hiszen hányszor áldjuk meg a gabonát, a bort, vagy a kenyeret életünkben!

Az őskor lassacskán véget ér már, és kezdődik az ókor. A Közel-Keleten már 6-8000 évvel ezelőtt városokba összpontosult a hatalom és a kormányzás, sőt birodalmak alakultak ki erős katonasággal és adminisztrációval, amely nem műveli a földet többé. Ezekben a városokban ugyan tartottak állatokat, de túlsúlyban voltak a vadászatokban és harcokban is részt vevő lovak, a vadászatokon résztvevő kutya fajták, mint az agarak és a kopók, a házőrző masztiffok. Sőt, megjelentek a rágcsálóirtó kistestű kutyák, amelyekből már kedvencek is válhattak. A társadalom tagozódása a szükségletek tagozódását is magával hozta, ami igen korán megalapozta a különféle hasznosítású állatok cél szerint való tenyésztését.

Kialakult az árutermelés, a munkamegosztás, társadalmi osztályok jöttek létre, amely azt jelenti, hogy a vidék falvai a termékfelesleget a városok lakóival eleinte elcserélték a nekik szükséges kézműves termékekre, később azonban a pénz bevezetésével a közvetlen árucsere háttérbe szorult. A falusi gazdák portáján a macskák már házi rágcsálóirtókká és kedvenccé váltak. A kutya azonban a háztartás immár régi és a legsokoldalúbb munkatársává lett azzal, hogy a különböző funkcióinak megfelelően különböző fajták kezdtek kialakulni. Az ókori Egyiptomban és a görög városállamokban már igen korán különböző fajta kutyákat különböztetnek meg használatuk szerint. Aktívan használták őket harcban, vadászatokon és a gazdálkodásban is. Azonban bármennyire is fontos része lett a kutya a mindennapi életnek, barátként vagy társként még nemigen kezelhették. Inkább úgy tekinthettek rá, mint egy hasznos munkaeszközre, mint pl. egy rabszolgára. Persze az ókor egy nagyon hosszú történelmi időszak, és az idők folyamán nagyon sok változás ment végbe az emberek gondolkodásában is, mint ahogy a termelésben, kereskedelemben vagy a kultúrában is.