Néhány föld szállítási tipp 

föld-szállítás_pic2

Mit kell tudnunk a föld szállításról 

A föld szállítás alapvetően nem egy megterhelő feladat, azonban néhány dologra érdemes odafigyelni mindenképpen. Mielőtt még meg rendelnénk a konkrét szóródóanyagot, előtte néhány dolgot mindenképpen tisztáznunk kell, hogy biztosan jó döntést tudjunk hozni. Íme tehát néhány tipp, hogy hogyan rendeljünk hatékonyan földet. 

Bővebben a föld szállításról 

Először is, ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk földet vásárolni, meg kell ismerkednünk a föld szállítás apróbb részleteivel is. Ehhez először érdemes megnézni, hogy milyen nagyságú és minőségű földek léteznek. Persze ehhez tudni kell, hogy pontosan mire is fogjuk használni a földet, és csak így tudjuk majd megmondani, hogy milyen földszállításra lesz szüksége az embernek. A föld szállítást alapvetően külön tudjuk választani termőföld szállításra és töltőföld szállításra. A kettő között a különbség már a nevükben is benne van, a töltőföldet építkezések során szoktuk használni, míg a termőföldet természetesen ültetvényeken, kert beültetéséhez, gazdálkodáshoz használjuk. Termőföldeket ezen kívül különböző csoportokra oszthatjuk, ezek közé tartozik a natúr föld, amely szintén jó feltöltéshez, de füvesítéshez is alkalmas. Másik csoportja a darált föld, szintén jó döntés lehet füvesítés alkalmazásához. Ezt egyszer darálják át, de néhány helyen lehet kapni kétszer átdarált földet is. Ezek általában 3-4cm-es darabokat tartalmaznak. Hogyha minőségi termőföldet szeretnénk választani, akkor érdemes lehet komposztba fektetni, ez olyan föld, amely magas tápanyagtartalommal, szervesanyag tartalommal rendelkezik, könnyen és gyorsan megterem benne bármi, a legszebb gyümölcsöket és zöldségeket, gabona termékeket termeszthetjük benne.

föld-szállítás_pic1

A föld szállításhoz azonban természetesen nem csak maga a föld minősége tartozik, hanem számos egyéb tényező is, ezekkel ismerkedjünk meg egy kicsit jobban. 

Mi tartozik a föld szállításhoz a „földön” kívül?

A föld szállítás árát nagyban tudja befolyásolni az, hogy egyáltalán mekkora mennyiségben, milyen minőségekben rendelünk, és hogy honnan. Ez utóbbi különösen fontos szempont, hogyha az embernek több lehetősége is van. Vidéken persze előfordulhat, hogy az embernek nem nagyon van választása, hanem a legközelebbi mellett kell döntenie, mert minden más túl távol van, azonban a fővárosban és nagyobb városokban az embernek általában több választása is van. Nem feltétlenül a legközelebbi ilyenkor a legjobb döntés, de akkor honnan tudhatjuk, még melyik legyen?

Először természetesen mindent előre meg kell fontolnunk, hogy milyen osztályú földre lesz szükség, mekkora mennyiségben, és mikorra, ezután sok szóródóanyagszállító oldalon tudunk egy árkalkulátorral is dolgozni, hogy legalább közelítőleg meg tudjuk mondani, hogy mennyi lenne a szállítás. Ez a legtöbb esetben azonban még nem egy biztos információ, hanem csak tájékoztató jelleggel van fent a honlapokon. Tudunk kérni azonban már biztos árajánlatot is, hogyha felkeressük őket. Budapesten például nem ritka a föld szállítás esetében, hogy egyes kerületekben tudnak a cégek kedvezményeket biztosítani, érdemes tehát ezzel is megpróbálkozni. 

A föld szállításon kívül: egyéb szóródóanyagokról néhány szó

Talán nem minden olvasó tudja, de a szállítással foglalkozó szóródóanyagcégek általában még számos anyagot árulnak, amelyek kelleni is szoktak, hogyha már a kert átrendezését fontolgatjuk. Ilyen például a sóder, ami természetesen a beton alapja, ezzel tudunk tartótömböket, járdát, autófeljárót készíteni, de még a vakoláshoz, házépítéshez is elengedhetetlen anyagot jelent. Már csak azért is jó ezzel tisztában lenni, mert ha most még nincs is szükségünk rá, de a föld szállítás kapcsán beválik egy cég, akkor utána bátran vehetünk tőle más anyagokat is. 

föld-szállítás_pic3

A sóderen és a földen kívül kaphatunk még egyéb, természetes anyagokat is. Mind a kavics, mind a murva és a bazalt remek lehetőséget jelent, hogyha az ember nem szeretne betonparadicsomot kialakítani a kertjében. A murva szép, világos színe, a kavics változatossága, és a bazalt elegáns kinézete mind jó választás, igazán csak ízlése kérdése inkább a döntés. A kavicsnak jó vízelvezető képessége is van, amit igénybe lehet venni, hogyha nem szeretnénk folyton a járda tisztaságával törődni vagy éppen a ház beázásától és a penészedéstől tartani. 

Ennyit a föld szállításáról

Lényegében, ennyit kell tudnunk a szóródóanyag szállításával kapcsolatban. Meg kell előre fontolni a nagyságot, a minőséget, a szállítandó anyagmennyiséget. Természetesen, ha más szóródóanyaggal együtt szeretnénk rendelni, akkor azzal kapcsolatban is legyenek előre terveink, és ezekkel együtt kérjünk ajánlatot. Érdemes egy picit többet rendelni, mint amire előre láthatólag szükségünk lesz, így biztosan nem kell majd egy újabb szállításra is pénzt kiadnunk. Hogyha mindent kiszámoltunk, használjuk a kalkulátorokokat, kérjünk árajánlatot, és utána már csak ki kell választani a legjobbnak vélt céget. Így biztosan nem fogunk rosszul járni, az alapos tervezés minden jó döntés alapja, hogyha építkezésről, vetésről, füvesítésről van szó.